Köszöntünk az MTSE honlapján!


Egyesületünkről:

A Műegyetemi Természet és Sporttudományi Közhasznú Egyesület 1990-ben alakult. Az elmúlt huszonnégy évben az oktatáson kívül elsősorban természettudományi kutatásokat, és azok kutatási program szervezését végzete az egyesület. Az Egyesület 2000-től közhasznú tudományos társadalmi szervezetként tevékenykedik.
Az Egyesület tevékenységét alapszabályának megfelelően az egyetemi kutatómunkákhoz való csatlakozással, önálló kutatásszervezéssel, valamint koordinációval valósítja meg. A kutatásokhoz szükséges erőforrásokat szinte kizárólag saját erőforrásból teremti elő. Az egyetemmel kötött szerződés alapján az egyesület meghatározott és vállalt támogatást nyújt a karoknak és tanszékeknek. Önálló szerződéseket köt egyetemen kívüli intézményekkel, gazdasági társaságokkal, minden esetben célzott és meghatározott kutatási programokra, melyek bonyolítását az egyesület végzi a tanszékekkel közösen. A kutatási témákkal párhuzamosan, az egyesület, oktatási tevékenységet, valamint szakmai és ehhez kapcsolódó gazdasági feladatokat is ellát.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Az adózók rendelkezése szerint 2014. -ben az MTSE .-t ismét támogatásban részesitették a 2013. bevallási évről rendelkezők. Az Szja felajánlásokból az MTSE 136.980.- Ft kapott.
Köszönjük minden adózónak hogy adója 1% .-val a Müegyetemi Természet és Sporttudományi Egyesület célalap kutatásait támogatta!
Tisztelettel: dr Szacsky Mihály MTSE ELNÖK

KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ


MTSE